Keskeny út, széles út
2018. november 18. írta: teema

Keskeny út, széles út

jt_cross_still_on_fb.png

Csak eszembe jutott a széles út, meg a keskeny út.
Mikor még Jehova tanúi szervezetében voltunk, sokszor hallhattuk, hogy a világiak vannak a széles úton, a szervezet tagjai bezzeg! 

Akkoriban az internet is az ördög művének számított. Egy igaz tanú nem netezett. Pontosabban, nem netezhetett. Aki mégis megtette? Fene tudja hogy bukott le, ki köpte be, valószínűleg egy világi, hisz a tanúk nem neteztek, szóval posztolt dolgokat a Facebookra, amit a szervezet vezetői nem néztek jó szemmel, olyannyira, hogy ki is közösítették. Megtörtént. A mi gyülekezetünkben. Az igazság viszont az, hogy az illetővel nem is történhetett volna jobb dolog! Főleg ha azt is hozzá vesszük, hogy a családja sem maradt tovább a szervezet tagja.

Éppen ezért furcsa nekem, mikor hallom a tévében, ahogy a különböző kereskedelmi csatornák műsorvezetői már-már torkuk szakadtából ordítják, hogy keressük fel az aktuális műsor Facebook oldalát és egyéb közösségi felületeit. Mert ma már mindenki a FB-on van. Azt mondják, aki nincs fenn, az nem is létezik. Magánemberek, cégek, szervezetek, leginkább azok, akik valamilyen módon próbálják magukat eladni.
Szóval mi ez, ha nem a széles út? 

És mégis, Jehova tanúi és maga a szervezet is ott pompázik, a széles úton, elvegyülve a világiak között. Pedig már maga a logó is, ha megnézzük, mit ábrázol? A szervezet pedig tiltja a keresztet, hiszen az bálványimádat. A logón lévő meg még ráadásul nem is egyenes, hanem egy elferdült kereszt!
Szóval mi ez, ha nem bálványimádat?

Persze én értem, Jehova tanúi is csak emberek, mint te vagy én. Jehova tanúi szervezetét is csak egyszerű emberek irányítják, olyanok, mint te vagy én.
Csak akkor felmerül a kérdés: miért adjam én a pénzem, időm, energiám, életem egy emberi szervezetnek, ami tele van olyan emberekkel, mint te vagy én?

Ha érdekesnek találtad a témát, oszd meg a Facebookon! ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://teema.blog.hu/api/trackback/id/tr214380130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása